„A gondolat a legellenállóbb parazita – ha egyszer gyökeret ver, kiirtani lehetetlen.”
Ez a mondat hangzik el az “Eredet” című filmben és ez a mondat ihlette meg mai írásomat. A történet lényege és központi mondanivalója: hogyan lehet egy gondolattal megváltoztatni egy ember elhatározását, személyiségét, és ezt hogyan lehet kivitelezni álommanipulációval. A film nagyon elgondolkodtató…
Karriertervezés á la Dr. Parnasszus
A hét végén láttam a “Doctor Parnassus és a képzelet birodalma” c. filmet.
Arról szól, hogy a címbeli szereplő Dr. Parnassus, színházi társulatával utazik és a vállalkozókedvűeknek nagy lehetőséget kínál:varázstükrén keresztül a földi realitásból egy fantasztikus világába léphetnek át; itt, az “imagináriumban”, választhatnak fény és öröm, vagy sötétség és bánat között. Közben kiderül, hogy Dr. Parnasszus évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel, és elnyerte a halhatatlanságot. Később, ezt egy újabb egyezséggel fiatalságra váltotta, cserébe az ördög eljön a mágus lányáért, amint az betölti tizenhatodik születésnapját. A határidő közeleg, így Parnasszus kénytelen egy utolsó fogadást (hogy lányát “megtarthassa”) kötni: az nyer, aki ” elcsábítja” az első öt lelket.
A filmet végét ugyan elaludtam, de az elején van egy szövegrészlet.



